Legendás állatok nyomában

A magyar hitvilágot, történelmet és mondavilágot, mint alapvetően természeti népét át és átszövi a különféle állatok és növények önmagukon túlmutató szeretete, tisztelete vagy éppen félelme.

2010. november. 28. vasárnap | Szerző: VN-online

 Mivel a magyar középkori kultúrában nem vert gyökeret a nyugati népek körében roppant népszerű bestiáriumok ismerete, amely valljuk be - mai szemmel szemenszedett valótlanságnak tűnnek - a mi legendáink sokkal reálisabbak és természetközelibbek.

A magyarság első számú, mára jelképpé nőtt madara a turul, ami a kerecsensólyom szimbolikája. A sólyom, mint a gyorsaság, a harcosság és a nagy szabad terek fölötti uralkodásnak a madara természetszerűen vált egy pusztai nép totemállatává, aki még Emese álmában is megjelenik, mint jövendölő. A kerecsen küllemét tekintve egy igazi sólyomalkatú madár, nagy szemekkel és kecses testtel. Ehhez képest szoborábrázolásai, elsősorban a tatabányai és a budavári turul leginkább egy vérszomjas saskeselyűt formál.

Kerecsesólyom

Ha történelmi "bűnözőt" keresünk, továbblépdelve  a századokon, minden bizonnyal a vadkan kell hogy eszünkbe jusson. Ésszel felfoghatatlan, hogy eleink miért akartak kézitusába bocsátkozni egy agresszív két mázsás állattal, amit, mint páncél védett rövid és tömött sörtéje - minden esetre mind Imre herceg István király fia, mind Zrínyi Miklós alulmaradt a küzdelemben. Érdekes módon mind a két haláleset nagyon kapóra jött nyugati szomszédunknak: a bajoroknak majd később a Habsburgoknak. Mindenesetre  túlzás volna azt állítani, hogy a vadkanok nyugati zsoldban álltak volna.
Ha már a vérengző fenevadaknál időzünk, kötelességünk lerántani a leplet Toldi Miklós farkasölő hőstettéről is. Mint ismert Arany Toldijából is, a főhős egy nádasban rálép a farkasodúra, majd a rárontó hímet és szukát puszta kézzel verte agyon, mint ezt az 1903-ban készült Fadrusz János szobor is szépen illusztrál. Toldi erejéhez ugyan kétség nem férhet, de az általa a nádasban agyonvert állatkák a leírások alapján nagy bizonyossággal az akkoriban gyakori és napjainkban lassan visszatelepülő aranysakálok, avagy régiesen, nádi toportyánférgek voltak, s mint ilyenek róka nagyságú testmérettel bírtak…

A turul mellett a másik, heraldikai szempontból igen jelentős madarunk a holló, aki mint a Hunyadi család címerállata ismert. Tisztelete, mint a madarak elismerten legintelligensebbjének szól, de mint a hosszú élet és a hűség szimbólumaként ismert.

A költő párok akár hatvan évet is élhetnek együtt. Madarunkat a hatvanas-hetvenes években a kihalás fenyegette, csak tíz körüli költőpár volt az országban, elsősorban a mérgezett dúvad csalik kihelyezése miatt pusztultak. Szerencsére ma már sokfelé hallhatjuk jellegzetesen mély „korrogó” hangját, akár Budapest felett is.

Érdekes még gyorsan szót ejteni két, már kihalt legendás fajról is. Egyik a tihanyi kecskeköröm, ami tulajdonképpen egy ötmillió éve élt Congeria nevű kagylónak a lecsiszolódott búbrésze, nem pedig a kőszívű királylány tóba veszett kecskenyájának maradványa.

A másik dolog még ennél is érdekesebb. Ez egy ténylegesen kőpénzszerű jelenség     - egy hatalmas házas egysejtű a nummulites fosszilizációja. Maga az állat 40-50 millió évvel ezelőtt élt, majd rendje s módja szerint kihalt. Kövületeit a Bakony több pontján megtalálhatjuk. De a legendához, miszerint ő megkövült aranypénz lenne Szent László király fohásza nyomán átváltozva, hogy serege ne késlekedjen a kunok üldözésében - természetesen nincs köze.

Szent László legendás pénzei

Beküldte: Ifj. Vasuta Gábor